Játssz most

Gyakori Kérdések

A játékról

A Karzium rendelésről

Nem indul el a kliens, nem tudom mi lehet a gond

A Supportról

Amit a GM-ekről tudni kell

A játékról

Eladtam a cuccaimat Goldurnál, de a rúd nincs a számlámon.

Mivel a NextPosta portoláskor, vagy karaktercsere után, esetleg ki-be lépésnél frissül, előfordulhat hogy az eladott tárgyaidért kapott rudat már rég elköltötted, mire az üzenetet megkapod. Előfordulhat továbbá az is, hogy figyelmetlenül olvastad el az üzenet szövegét, és a tárgyaidat nem adtad el, csupán csak lejárt az idejük. Ebben az esetben az ItemShop raktáradban megtalálod őket.

Nem működik Goldur, hiába kattintok rá, nem tudok vásárolni.

Windows XP esetén függetlenül attól hogy használod-e vagy sem, telepítsd az Internet Explorer8-at, és a Net.Framework 4.0 nevezetű programot. Windowst 7-8-8.1 esetén az Iinternet Explorer 11-et, és a Net.Framework 4.5-öt. Mindkét program ingyenesen letölthető a Microsoft hivatalos honlapjáról.

Megvettem a térképet, de a Zentia Krónikás elvette, nem engedett be a pályára.

A térképre rá is van írva hogy vásárlás, átadás, átrakás, kivétel után várni kell kb. egy percet mielőtt az felhasználásra kerülne, ellenkező esetben a beléptető NPC elveszi ugyan a belépőt, de nem fog átportolni az adott páyára.

Már 70 –es szintű vagyok, de még nem kaptam meg a küldetésből az Elveszett térképet.

Ez a probléma akkor szokott jelentkezni, amikor nincsenek megcsinálva a bal oldalon található tekercsek küldetései. Nincs más teendőd, mint sorban teljesíteni őket, amíg a Sziklapárducos küldetés tekercs meg nem jelenik. Ezután az elveszett térképet megtalálod a leltáradban. ( Amennyiben valami oknál fogva mégsem lenne ott, egy karakter csere után biztos hogy ott lesz!)

Több mint 110 a szintem, de portolás után mindig kidob Minotaurusz Trónterméből.

Ez abban az esetben fordul elő, ha nincs leadva a 20 db bármilyen típusú rúnakő a Sárkányisten Kutatónál.

Feltörték a számlám, mit tegyek?

Haladéktalanul vedd fel a kapcsolatot Supporttal (http://www.nextworld2.hu/support), ki fogják vizsgálni az ügyet. Továbbá felhívjuk a figyelmedet arra, hogy a továbbiakban jobban ügyelj a belépési adataidra, ne add azt ki senkinek sem, és ne tölts ki adatlapokat különböző honlapokon ingyen Karzium, ingyen felszerelés reményében.

Épp runoltunk, de ledobott a játék, újra belépés után kidobott a runról.

Ilyen esetben Supportra kell írni, amennyiben kivizsgálás után jogosnak ítélik meg a panaszodat, pótolni fogják az elveszett belépődet.

Nem találom a játék TeamSpeak szerverének IP címét.

A játék TS szerverét a ts.nextworld2.hu címen érheted el.

A Karzium rendelésről

Nem küldi el az SMS-t.

A szolgáltató nem engedélyezi az emeltdíjas számokat, esetleg nincs elég pénz a kártyán.

Elment az sms, levette a pénzt, de nem kaptam kódot.

Rossz kulcsszót küldtél el, vedd fel a kapcsolatot Supporttal.

Elment az sms, levette a pénzt, kaptam kódot, de nem jó.

Ilyen eset nem fordulhat elő, beírásnál elütöttél valamit. Ha sehogy sem akar jó lenni, vedd fel a kapcsolatot Supporttal.

Bankkártyával nem tudok fizetni, sikertelen a tranzakció.

Nem elég a kártyán lévő keret vagy valamelyik adat hibás, netán le van tiltva a kártya.

Bankkártyával fizettem, nem kaptam Karziumot, pénzt levonta.

Ilyen nincs. A bankkártyás rendszernél, aki egyszer fizetett, a rendszer addig próbálkozik amíg nem sikerül neki jóváírni a Karziumot.

Emelt díjas hívásnál, levonta a pénzt, Karziumot nem kaptam

Előfordulhat hogy rossz kódot ütöttél be, vedd fel a kapcsolatot Supporttal.

Nem indul el a kliens, nem tudom mi lehet a gond

START_SERVICE_ERROR(errorCode=204)

A probléma az miatt lép fel, mert nem rendelkezik adminisztrátori jogokkal, ezáltal nem tudja módosítani a főkönyvtárban található fájlokat a Patcher.
Ilyenkor annyi a teendő, hogy meg kell keresni a játék főkönyvtárát, s a benne található NextWorld2.exe -re rá kell kattintani jobb egérgombbal, majd ki kell választani a "Futtatás rendszergazda" ként opciót.
Ezt a folyamatot minden indításnál meg kell ismételni, mely arra szolgál, hogy úgy indítsuk el a játékot, mint a számítógép Adminisztrátora, aki teljes körű módosítással rendelkezik a számítógépen található fájlok felett.

Sorry, Your System does not support 3D graphics, please check your hardware and system configuration.

Ezzel a hibaüzenettel akkor találkozhatunk, ha a számítógépünkre nincs feltelepítve a videokártya illesztőprogramja.
Keressük meg a videokártyánk nevét, s töltsük le hozzá a legújabb illesztőprogramot a gyártó oldaláról.

Nvidia esetében: http://www.nvidia.com/Download/index.aspx?lang=hu
Ati Radeon esetében: http://support.amd.com/en-us/download

Az alkalmazást nem sikerült elindítani, mert a konfigurációja helytelen

Általában akkor jelentkezik ez a hiba, ha nincs feltelepítve a számítógépre a Net Framework 3.5 vagy ettől újabb verzió. Ez a keretrendszer a Patcher elindításához szükséges, így a hiba a játék indítását követően azonnal jelentkezik.
A szükséges keretrendszert letölthetik a Microsoft oldaláról, valamint a Mi Weboldalunkról is: http://www.nextworld2.hu/downloads

CREATE_NO_APPROPRIATE_DEVICE

Ez a probléma Windwos 8-on valamint 8.1-en jelentkezik, amikor is a játék indítása során kompatibilitási probléma lép fel.
Ilyenkor annyi a teendő, hogy az indítóra rá kell kattintani jobb egérgombbal, s ki kell választani a "Kompatibilitási problémák megoldása" opciót (Troubleshoot Compatibility).
A megjelent ablakban kattintsunk a "Teszteljük a programot" (Test the program...) gombra, majd a mentsük el a beállításokat.
Amennyiben pontosan követtük a leírtakat, akkor a játék problémamentesen el fog indulni.

DETECT_HACKING(checkCode=10301)

Windwos 8.1 32 bites Operációs rendszer leggyakoribb problémája.
A problémát csakis úgy tudjuk megszüntetni, ha feltelepítünk egy 64 bites Windows 8.1-es Operációs rendszert, melyen tökéletesen fut a kliens.

Runtime Error!

Ezen hibával kizárólag 32 bites Operációs rendszeren találkozhat, legyen az Windows XP vagy Windows 7.
A problémára jelenleg egyetlen megoldás létezik: Telepítsen fel a számítógépre egy 64 bites operációs rendszert, mely megfelelően tudja futtatni a játékot, így nem találkozhat ezzel a hibával.

A Supportról

Már 5 órája írtam Supportnak, de még nem érkezett válasz.

A Support hivatalos válaszolási határideje 72 óra, várj türelemmel, amint az ügyedet kivizsgálták, válaszolni fognak a regisztrált e-mail címedre.

Elfelejtettem a fiókomhoz tartozó, regisztrációkor megadott e-mail címet, vagy az ahhoz tartozó belépési adataimat.

Készíts egy új, lehetőleg Gmail.COM-os fiókot, majd a http://www.nextworld2.hu/support levő Support felületen küldj egy üzenetet, melyben kéred a fiókodhoz tartozó e-mail cseréjét.

Az E-mail cseréhez a következő adatokat kell megírnod a leveledben:
-Regisztráció időpontja. (kb. is jó)
-Regisztrációkor megadott teljes neved
-Regisztrációkor megadott e-mail cím
-Belépéshez szükséges felhasználónév
-Raktár jelszó
-Goldur PIN kód
-Karaktertörlő kód
-Utólsó belépés ideje
-Ha volt Karzium rendelés, aakkor mely telefonszámról, vagy mi módon
-Karakterek nevei, szintjei a fiókon
A fenti adatok bármelyikének hiányzása esetén nem végzünk e-mail cserét!

Többször is írtam már Supportnak, de soha sem válaszolnak.

Support mindig mindenkinek válaszol. Előfordulhat, hogy egyes levelezőrendszerek a SPAM, más néven Levélszemét mappába teszik a várt levelet. Egyes levelezőrendszerek nem kompatibilisek a Support leveleivel (pl:Yahoo) ha ilyet használsz javasoljuk egy Gmail-es fiók elkészítését, melyen a továbbiakban zökkenőmentesen folyhat a levelezés Supporttal.
A fiókhoz tartozó e-mail csere menetéről ITT olvashatsz.

Amit a GM-ekről tudni kell

Amit a GM-ekről tudni kell

- A GM-ek feladata a játékban a chat tisztaságának fenntartása, és a játékkal kapcsolatos kérdések megválaszolása.
- A GM nem tud szintet adni, rudat, és különböző tárgyakat addolni sem magának, sem másnak.
- A GM nem tud szorzót, sem droppot állítani, ezeknek a mértékét a vezetőség dönti el, és állítja be.
- A GM senkit nem bannol ok nélkül, amennyiben valaki nem ért egyet a tiltásával, Supporton kérheti a tiltása kivizsgálását.
- Ha bármely probléma miatt ráírsz egy GM-re, az ne merüljön ki egy SZIA-nál, az észrevételedet, esetleges gondodat is írd le egyből, így gyorsabban választ kaphatsz a kérdésedre.
- A GM is csak ember, egyszerre csak egy PM-et tud kezelni, ha nem kapsz választ azonnal a kérdésedre, várj türelemmel, a lehető legrövidebb időn belül biztos, hogy válaszolni fog.
- A GM-nek nem tisztje eldönteni, hogy az adott helyen ki volt ott előbb, ún. KS-elésekbe, és játékosok közti megállapodásokba sem szólhatnak bele.
2017 júniusi események
H K SZ CS P SZ V
28 29
30
31 1 2 3
4
5
6
7
8 9 10
11
12
13
14
15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8